Gondolatok

A keresés zavarai

Az átlagos zenehallgató, ha vásárlási szándékának szabad folyást engedve a kereskedelem nyújtotta választékban körültekint, szinte csak a zárt és a bass-reflex rendszerű hangdobozokkal találkozik. Néhány „nekivadult” audiofil érdeklődő, talán a transmission-line konstrukcióba is „belefut”, de a tölcséres vagy a dipól sugárzókkal szinte csak a „kemény mag” kerül közelebbi kapcsolatba, ismeri meg azoknak hangzását. És ekkor még nem is beszéltünk arról, hogy az egyutas – többutas építési elv gyakorlati alkalmazása körüli viták, vélemények mennyire kuszálják össze az amúgy is összezavart zenebarátot. Pedig az említett konstrukciók csak töredékei (!) a sok építési elvnek.

A választás nehézségei

Dőreség volna tőlünk vitatni, hogy a kereskedelem aktív részvétele nélkül is találkozna a zenehallgató igénye egy gyártó nyújtotta lehetőségekkel. Ám a tömegtermelés gazdasági elvárásai szerint „alkotott” és tonnaszámra legyártott termékeket el kell adni, így a kereskedelem a marketing teljes fegyverkészletével veszi célba az érdeklődőt. A kereskedelem ezen része az, amelyik torz, pontatlan információkkal, a „jó vétel” mögé bujtatott üzleti mézesmadzaggal operál, így kívánja a figyelmet magára felhívni és kicsikarni a vásárlási szándékot. De ez a szemlélet nem tud mit kezdeni a minőséggel! Csak terméket lát és célközönséget. Elad, és nem értékesít. (Milyen bölcs is a magyar nyelv!)

Kevés kereskedő vágja csak fejszéjét abba a fába, melyből a vásárló és a gyártó egymásra találásához kíván hidat építeni. Ezen kevesek vállalják, hogy a vásárló elé tárják az elmélet és a gyakorlati tapasztalat eredményeit, és olyan útmutatót adnak, amely talán nehezebb utat jelent, de biztosabban célhoz vezet. Ám az, aki ezt a kereskedőt keresi és magát rá bízva vállalja a nehezebb út terhét, legyen nagyon körültekintő a választása során, mert általa hosszú időre szerezhet ugyanúgy rossz, mint jó előítéletet az önálló véleményalkotáshoz.

Az elvek korlátai

Némelyek hangoztatják, hogy egy audiofil láncban egy hangdoboz akkor alkalmas az igényes zenehallgatásra, ha azon minden zene egyformán szépen szól, és az sosem kellemetlen, vagy torz, mások meg arra voksolnak, hogy a nevezett rendszernek a süketszobai mérések kellenek, hogy a minőségét igazolják. Mi mindig gondolkodóba esünk ezen és a meghányás-vetésnek mindig az a vége, hogy egyiknek sem adunk igazat, pedig mindkettőnek igaza van!

Egyrészről nem adunk igazat, mert egy hangsugárzó nem „dönthet” a megszólaló zene fölött, azt nem teheti szebbé, ha az a felvétel okán szól torzan, és amelyik mégis ezt teszi az nem nevezhető színezetlen hangúnak, vagy teljesen transzparensnek. Másrészről viszont valóban mondható, hogy megfelelő tervezés révén a hangsugárzó hangja szárnyaló lesz, széles és mély színpadot rajzol, levegős és tiszta, a zene sokáig hallgatható, és hallgatása nem fárasztó.

Aztán a másik fél, aki süketszobai mérések diagramjai és az adatlapok vasalt frekvenciagörbéi alapján kíván ítéletet mondani egy hangdobozról, az hasonlatos ahhoz a szédelgőhöz, aki centivel akarja megmérni a szerelmet. Mi még nem találkoztunk olyan zenehallgatóval, aki süketszobában hallgatna zenét. De, mert a mérések eredményei valóban megmutatják az adott konstrukció működésének körülményeit, és informálják tervezőjét az alkalmazott hangszóró és doboz működéséről, így önként adódik, hogy szükséges ezek felhasználása a tervezés és fejlesztés során.

A tapasztalat ereje

Magunk részéről csak annyit mondunk, anélkül, hogy kényszerű és kötelező irányt akarnánk mutatni egy hangdobozt keresőnek, arra biztatunk mindenkit, hogy választás előtt hallgasson meg minél több hangsugárzót, és ne adjon hitelt senki fiának, csak mindannak az élménynek hagyjon magára befolyást, amit zenehallgatás közben megélt. Ez a tapasztalat kell, hogy vezérelje választása során. Ne egy barátja véleménye alapján vegyen meg a hangsugárzót, mert nem ő fog vele együtt élni! Ne azért vegye meg, mert az akciós árcédula csábítja. Egy rossz hang olcsóbban is rossz lesz! És meddig akarna együtt élni egy rossz hanggal?